Az ember évezredek óta keresi az egyéni sajátosságokon túli hasonlóságokat, amelyek alapján típusokat lehet elkülöníteni egymástól. A típusba sorolás kapaszkodókat nyújt mások és önmagunk megítéléséhez. Ugyan-akkor azon túl is következtetéseket tudunk levonni, amit érzékelünk a másik ember viselkedésében, hiszen az azonos típusba tartozókra tulajdonságegyüttesek jellemzők: egy-két tulajdonság megléte utal az adott típussal együttjáró további tulajdonságokra. A következőkben bemutatunk vázlatosan néhány tipológiát – a gyakorlati emberismerethez segítséget nyújtandó.

a)    A legősibb tipológiát (temperamentumtípusok = vérmérséklet) i.e. 400-ban Hippokrátesz (görög orvos) alkotta. Elgondolása tapasztalati (empirikus) megfigyeléseken alapszik, de figyelembe vette GALENUS őselemek szerinti csoportosítását is. Hippokrátesz az élettani tulajdonságokat (testnedvek) és a testalkat együttjárását ötvözte.

A négy típust aszerint lehet elemezni, hogy a meghatározott külső tulajdon-ságok (testalkat) mellett milyen érzelmi reakciókat mutatnak az egyes csoportokhoz (típusokhoz) tartozó egyének.

b)    C.G.Jung (Freud tanítványa) aszerint sorolta két típusba az embereket, hogy a személyiségük belső ösztönző ereje (libidó) önmaguk, vagy a környezetük felé irányul-e. Eszerint lehet:


Introvertált típus (befelé forduló):

Erre a beállítottsági típusra jellemző, hogy megfontolt, töprengő, nem keresi a külső kapcsolatokat. Érzelmileg nehezen kötődő és szorongásra hajlamos.

Extrovertált típus (kifelé forduló)

Az ilyen egyén minden megnyilvánulását a külső környezethez igazítja. Általában vidám, tetterős és gyorsan reagál mindenre. Az emberi kap-csolatokat szívesen keresi és teremti.

Az említett két típus gyakran konfliktusban állhat egymással és hajlanak az egymás lebecsülésére. Ennek az az oka, hogy a pszichikus értékeik teljes mértékben eltérnek egymástól, mivel az introvertáltak értékei a szubjektumhoz, az extrovertáltaké pedig a tárgyakhoz kötődnek. A két típus megkülönböztető jele a tárgyakhoz való sajátos viszonyokban keresendő. A két jungi általános beállítottsági típus „tisztán” ritkán fordul elő. Már Jung is leírta, hogy a típushoz tartozó egyes egyén a differenciáltabb ún. speciális vagy funkciótípusa segítségével alkalmaz-kodik és tájékozódik a külvilágban.

Nála a négy fő funkciótípus:
-    a gondolkodás,
-    az érzelem, érzés,
-    az érzékelés (tapasztalat),
-    és az intuíció.

Ez a négy funkciótípus mind a két beállítottsági típusra (extrovertált, introvertált) jellemző lehet. Ennek értelmében már minimálisan nyolc jól elkülöníthető típus áll elő.

c)    H. J. Eysenck a személyiséget egy hierarchikusan felépülő szerveződés-nek tartja.

Az egyéni magatartásnormákból és reakciókból alakulnak ki a szokás jellegű viselkedésmódok, majd ezek együttesei képezik a személyiség-vonásokat. A legmagasabb szerveződési szinten az a típus áll, amely a személyiségvonások együtteséből alakult ki.

Eysenck a faktoranalízis (matematikai statisztikai eljárás) módszerével állította fel a típusait. Négy fő faktort nevez meg, amelyeket dimenzio-nálisan ábrázol: „extroverzió – introverzió” és az érzelmi „stabilitás-labilitás”. A személyiség típusát az határozza meg, hogy e dimenziók mentén ki, hol helyezkedik el.

Eysenck az introvertált – extrovertált dimenziót Jungtól, a labilis (bizonytalan) – stabil (szilárd) dimenziót pedig Pavlovtól kölcsönözte.

A belső körben ábrázolta továbbá Hippokrátesz híressé vált négy temperamentum – típusát is.
A négy körcikk mentén felsorolt személyiségvonások (pl. könnyed, agresszív, tartózkodó, megbízható stb.) Eysenck saját kutatási eredményeit tükrözik.

Az „emberközpontú” vezetés megvalósítása nem könnyű feladat. Sokféle tényező játszik szerepet abban, hogy milyen érzés alakul ki bennünk: csak a munka eszközének érezzük-e magunkat, vagy „ember”-nek is. S még a leggyakorlottabb vezető tevékenységében is előfordulhatnak hibák, amelyek rossz közérzetet alakítanak ki.

Egy azonban biztos, ha a menedzser-vezető előtt ott lebeg, hogy minden döntése, utasítása érző embereket érint, kevesebb lesz azoknak a száma, akik rossz hangulatban, kedvetlenül, idegesen végzik tevékenységüket. S az érzelmi kiegyensúlyozottság feltétele annak is, hogy a vezető jól végezze munkáját, és magas szintű teljesítmény jöhessen létre az általunk irányított csoportban.