Az együttműködés lélektana

Ahhoz, hogy a szervezet a küldetését betölthesse, a szervezetet alkotó személyeknek koordinálniuk kell törekvéseiket, olyan eredményt kell fel-mutatniuk, amelyet az elszigetelt egyén önmagában képtelen lenne elérni. Ebből következik, hogy a szervezetek munkamegosztása illeszkedik a hierarchiához.

A vezetési folyamat olyan koordinációként határozható meg, amely a szervezet bizonyos tagjai által hozott elhatározások útján valósul meg.

A döntéshozatalhoz szükséges hatalom a vezetők kezében összpontosul.

A többieket rendszerint a szervezet alárendelt tagjainak, munkásoknak, be-osztottaknak nevezik. A beosztott munkatársakkal (alkalmazottakkal) kapcsolatos várakozások, amelyek a vezető oldaláról kialakítják a pszichológiai (lélektani) egyezséget, elsősorban attól függenek, hogy az alkalmazottak milyen tulajdonságúak, miként motiválhatók, hogyan kezelhetők.

A munkavállalónak is vannak várakozásai. A szervezet jellegéről formált előfeltevéseik nyomán meghatározott viselkedést várnak el a szervezettől. A munkavállaló és a szervezet között végbemenő kölcsönös cselekvést egy pszichológiai egyezség kidolgozásaként foghatjuk fel a legtalálóbban.

A szervezet tesz bizonyos dolgokat a munkavállaló érdekében, ugyanakkor tartózkodik attól, hogy más dolgokat tegyen: fizetést, státust ad, munkahelyi biztonságot teremt és nem követel a munkavállalótól a munkaköri leírásban meghatározottakon messze túlmenően dolgokat. Viszonzásul a munkavállaló becsülettel dolgozik, ellátja feladatkörét és tartózkodik attól, hogy nyilvánosan kritizálja a vállalatot (vállalkozást), vagy más módon sértse az arról kialakult képet.

A szervezet elvárja a munkavállalótól, hogy engedelmeskedjen tekintélyi rendszerének, a munkavállaló ezzel szemben korrekt, igazságos eljárásra tart igényt a szervezet részéről.

Saját várakozásait a szervezet képes minden rendelkezésére álló hatalom és jogosítvány útján kierőszakolni.

A munkavállaló azzal erőszakolja ki várakozásait, hogy megkísérli befolyásolni a szervezetet, vagy megtagadja a részvételt, sztrájkba lép, vagy elidegenedik és apatikussá (fásulttá) válik.

Hirdetés
Körömdíszítés - havi TOP20
Műköröm videó - Youtube
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
Műköröm minták - műköröm képek
Köröm minták - francia köröm
Spange - feszítőszálas spange
Műszempilla - LuXLash
Francia műköröm - köröm minták
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag