Az önismereti kerék

Az önismereti kerék lényegét Serold Miler – Elam-W. Nunnaly – David B. Wackman leírása alapján mutatjuk be.

Az önismereti kerék az érzetet, az értelmezést, az érzést, a szándékot és végül a cselekvést küllőkkel tartja össze.

Az érzeten az érzékszerveink által felfogott ingerekből nyert információt értjük. Ezért az, amit látunk, hallunk, szagolunk, ízlelünk, tapintunk, a hideg és a meleg, a fájdalom, az éhség, a szédülés stb. mind ide tartozik.

Naponta hangosan is ki szoktuk mondani, hogy „jaj, de meleg van”, „fáj a fejem”, „áporodott a levegő”. Arra vigyáznunk kell, hogy ha olyan helyzetben vagyunk, amikor nem illik kinyilvánítanunk a véleményünket, akkor se szóval, se mimikával ne jelezzük rosszalló érzeteinket.

Az értelmezés tartalma az, hogy jelentést tulajdonítunk az érzék-szerveink által közvetített információknak. Tapasztalatunk birtokában értelmezzük az érzeteinket. „Azért fáj a fejem, mert még nem ittam kávét.”

Tanulságként megfogadhatjuk, hogy a múltbeli tapasztalatainkat is cél-szerű felülvizsgálni, mielőtt egy-egy jelenséget értelmeznénk.

Az érzés érzelmi, indulati állapotunk megtapasztalása. Az értelmezéssel ellentétben nem gondolati, logikai jellegű. Például: „Az az érzésem, hogy valaki napok óta figyel engem.”

Biztosan megfogadhatjuk azt a tanácsot, hogy érzéseink sokat segítenek az élet bizonyos területein, gondoljunk csak szerelmünkre, gyermekeinkre. Ugyanakkor, ha csak érzéseink szerint cselekszünk, mindenféle kontroll nélkül, akkor könnyen manipulálhatnak bennünket. A munkahelyi klikkek, rosszindulatú pletykák legtöbbje érzéseinkre, indulatainkra, felháborodásunkra, hiúságunkra, jóindulatunkra, meghatottságunkra próbál hatni.

A szándék utalás arra, hogy mit kívánunk, mit akarunk tenni. Például: „Szeretnénk karriert csinálni.” A szándék még nem jelenti a cselekvést is. Sok embert ismerünk, akik fél életüket azzal az elhatározással és egyáltalán nem titkolt szándékkal élik le, hogy megírják nagy művüket, beutazzák a világot, felfedezzenek valamit.

Az iskolás gyerekek minden év elején elhatározzák, hogy rendszeresen fognak tanulni, szorgalmasak lesznek. Az újonnan kinevezett vezető meggyőződéssel vallja, hogy szándékában áll a helytelen gyakorlatot megszűntetni, és eredményeket produkálni.

A cselekvés lényegében azt jelenti, hogy teszünk is valamit. Egy adott probléma megoldására tett kísérlet még csak szándék, a döntés már cselek-vés – ez lehet a vezető feladata, a végrehajtás pedig szintén cselekvés a beosztottak, munkatársak oldaláról.

 

Hirdetés

Köröm minták - francia köröm
Műköröm zselé - műkörmözéshez
Körömlakk világmárka
Műköröm minták - műköröm képek
Műkörömépítő tanfolyam - neked
Műköröm - a Körmös Portál
Műköröm tanfolyam - OKJ képzések
Műkörömépítés - szolgáltató ajánló
Műköröm díszítés -kombinált köröm
Spange - feszítőszálas spange
Műkörömépítő szakemberek
Kozmetikai termékek -Holt tengeri
Körömdíszítés - havi TOP20
Műkörmös játékok - Nyerj!
UV lámpa- műkörmös
Műköröm csiszológép -CrystalNails
Elite Körömszalon - a minőség
Műszempilla - LuXLash
CN műköröm hírek, rendezvények
Műkörmös asztal - Crystal Nails
Műköröm készítés - körmös címek
Műkörmös kereső - körmös oldalak
Műkörmös tanfolyam - képzések
Műköröm kellékek - műkörmös
Műköröm webáruház - Neked
Francia műköröm - köröm minták
Műköröm alapanyagok - 6 márka
Műköröm képek - műkörmösöktől
Körömfutár - ingyenes kiszállítás
Műköröm step by step - leírások
Műkörmök - műkörmösök alkotásai
Vállalkozási ismeretek - tananyag
Műkörmös ismeretek - tananyag

Körmös Honlapok

Primusz Ildikó
Gyenei Krisztina "Snoopy"
Zsu
Dér Edina
Németh Magdolna
Nagy Krisztina
Paplogó Anita
Szabó Anita Nitus
Kötelesné Hornyák Tünde
Polgár Csilla
Bakos Erika
Tari Ibolya
Kristyán Edit
Fehérvári Gabriella
Marton Rozi
Bakó Anikó
Műkörmösök további honlapjai
Műkörmös könyvtárak
Műkörmösök képei
Műkörmös termékcsoportok
Műkörmös alapanyagok